Skip directly to content

KATTÁRS

Esemény dátuma, időpontja: 
2013. szeptember 20 (Egész nap)2013. szeptember 22 (Egész nap)
Helyszín: 
Budapest - Múzeumkert

A társadalmi problémák megoldásában: „Társak vagyunk!”

Az Egyháznak van válasza a társadalmi kérdésekre és problémákra - erre kívánja felhívni a figyelmet az a nagyszabású rendezvény, melyet Budapesten, a Múzeumkertben tartanak szeptember végén a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia támogatásával. A társadalom működésével és a közjóval kapcsolatos alapelvek nemcsak egyházi dokumentumokban és a templom falai között fogalmazódnak meg, hanem a keresztények a gyakorlati megvalósításban is hangsúlyos szerepet vállalnak.

Embertársainkért több ezer helyen folyik hazánkban is nap mint nap a csendes munka: rászorulókért, betegekért, idősekért, gyermekekért. A Katolikus Társadalmi Napok (a „Kattárs”) keretében ezt kívánják majd láthatóvá tenni a szervezők, s egyúttal közös gondolkodásra, cselekvésre, jó hangulatú együttlétre hívják az érdeklődőket. Ezért is lett a rendezvény jelmondata: „Társak vagyunk!”

 

 

KATTÁRS-Katolikus Társadalmi napok

időpont: szeptember 20-22.

helyszín: Budapest, Múzeumkert

Miről hallhatsz? Tudomány, hit, fontos társadalmi kérdések, és személyes életed dilemmái egyaránt helyet kapnak, rajtad múlik, hogy mit találsz meg a magad számára.

Bővebb információ: www.kattars.hu

 

Alkonyati istentisztelet

időpont: szeptember 20. 18.00

helyszín: Panagia Központ, 1056 Budapest, Molnár utca 3., fsz.

Alkonyati zsolozsma a Szent Kereszt felmagasztalásának tiszteletére a Teológus Szent Gergelyről elnevezett pincekápolnában. Ez a szertartás lelki előkészületet nyújt az azt követő oratórium vetítéséhez.

 

Haydn: Teremtés című oratóriumának vetítése

időpont: szeptember 20. 19.00

helyszín: Panagia Központ, 1056 Budapest, Molnár utca 3., fsz.

A nagy bécsi klasszikus monumentális kompozíciója megrendítő élményben részesíti azt, aki e zeneművön keresztül találkozik a bibliai teremtéstörténettel. Az értő hallgatást Gáspár Csaba László bevezetője segíti elő.

 

Szent Efrém Férfikar – Szergej Rachmaninov: Éjszakai virrasztás Op. 37.

időpont: Szeptember 21. 22.30

helyszín: Jézus Szíve-templom, 1085 Budapest, Mária utca 25.

A Katolikus Társadalmi Napokkal közös program

Közreműködik: Rajk Judit –alt, Gavodi Zoltán tenor, Szent Efrém Kórus. Vezényel: Bubnó Tamás. A világ vokális zeneirodalmának egyik legszebb alkotását adja elő a Szent Efrém Kórus. A művet alig két hét alatt (!) komponálta meg a zseniális orosz művész, amelyben gyerekkorának meghatározó vallásos, liturgikus élményét eleveníti meg: a bizánci virrasztó szertartás legszebb pillanatait és dallamait.

 

 

Bővebben itt.