Skip directly to content

Böjti futás a szórványban - beszámoló

Indulhat-e egyszerre egy futóversenyen a legfiatalabb és a legidősebb, az, aki még csak az első, meg az, aki már a hetedik évtizedét tapossa? Sportversenyen bizonyára nem. Hát akkor nem „sportszerűtlen” a „böjt futása”, a hosszú hetek alatti megpróbáltatások, amelyekből kijut fiatalnak-idősnek egyaránt?
 
Amíg a kilométereket futottuk, talán ilyen gondolatok is ébredhettek bennünk látva, hogy ki veszi könnyedébben a szaporodó távokat, és ki nem. A Pomázról a Kőhegyre vezető kemény kaptatón sem lihegett egyformán a bátor csapat, jóllehet ott még csak gyalogoltunk, és meg is pihentünk a menedékház előtti tisztáson. A hegytetőről már látszott célunk: a szentendrei skanzenben a domb tetején újonnan felállított mándoki fatemplom, az egyetlen ilyen, ami még megmaradt hazánk területén. Nemcsak a három kilométeres távért futottunk a hegytetőről Szentendréig, hanem azért is, hogy az ősi szent helyen ünnepelhessük a virágvasárnap előesti vecsernyéjét, és jóleső fáradsággal adjon hálát a szórványt képviselők apraja-nagyja, hogy elérhetett a nagyhét küszöbéig, és reménykedve várhatja a Feltámadást.