Skip directly to content

Olvasmányok a nagyböjt első hetében

A nagyböjt első hetéhez kapcsolódó olvasmányokat gyűjtöttük egy csokorba.

Olvasmányok nagyböjt első szerdáján este

Teremtés könyvének olvasása (1,24-2,3):

Isten így szólt: „Hozzon elő a föld élőlényeket, fajuk szerint: négylábú állatokat, csúszómászókat és szárazföldi vadakat fajuk szerint!” Úgy is lett. Isten megteremtette a föld vadállatait fajonként, a háziállatokat fajuk szerint és minden csúszómászót szerte a földkerekségen, szintén fajonként. És látta Isten, hogy jó. Isten újra szólt: „Teremtsünk embert képmásunkra és hasonlóságunkra, hogy uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, s a háziállatokon szerte az egész földön, és minden csúszómászó fölött, amely csak a földön mozog!” S megteremtette az Isten az embert: Isten képmása szerint alkotta meg, férfinak és nőnek teremtette őket. S megáldotta őket Isten ezeket mondva: „Gyarapodjatok és szaporodjatok! Töltsétek be a földet, és vonjátok azt uralmatok alá! Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, s minden állaton szerte az egész földön, és minden csúszómászó fölött, ami csak mozog a földön!” Majd így szólt Isten: „Íme, nektek adtam szerte a földkerekségen minden növényt, mely magot terem, és minden fát, mely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen! Minden szárazföldi állatnak, az ég minden madarának s a földön mozgó összes csúszómászónak és mindennek, amiben éltető lehelet van, a zöld növényzet összességét adom eledelül.” S így is lett. Isten pedig látta mindazt, amit alkotott, s lám, mindez szerfölött jó volt. És este lett és reggel: ez a hatodik nap. Így készült el az ég és a föld s minden ékességük, és Isten a hatodik napon befejezte munkáját, amit csak alkotott, és nyugalmat tartott a hetedik napon minden munkától, amit csak végzett. Isten megáldotta a hetedik napot, és megszentelte azt, mert azon pihent meg minden művéből, amit csak végezni kezdett Isten a teremtéskor

 

Olvasmány nagyböjt első péntekjén este

Teremtés könyvének olvasása (2,20-3,20):

Ádám nevet adott minden állatnak, az ég minden madarának és a föld minden vadjának; de Ádámnak nem akadt hozzáillő segítőtárs. Isten azonban mély álmot bocsátott Ádámra, mikor pedig elaludt, kivette egyik oldalbordáját, és hússal töltötte ki a helyét. Azt az oldalbordát, amelyet Ádámból kivett, asszonnyá alakította az Úristen, és oda is vezette Ádámhoz. Ádám pedig azt mondta: „Ez most csont az én csontomból és hús az én húsomból: asszony lesz a neve, mert férjéből lett kivéve.” Ezért a férfi elhagyja atyját és anyját, és feleségéhez ragaszkodik, és mindketten egy testté lesznek. Mindketten meztelenek voltak, Ádám is, és felesége is, de nem szégyenkeztek. A kígyó pedig ravaszabb volt a föld valamennyi állatánál, melyet az Úristen megteremtett. És így szólt a kígyó az asszonyhoz: „Miért mondta Isten, hogy nem ehettek a Paradicsomkert egyetlen fájáról sem?” Az asszony pedig így felelt a kígyónak: „A kert fáinak gyümölcséből ehetünk. Csak a kert közepén álló fának a gyümölcsére mondta azt Isten: „Ne egyetek belőle, sőt ne is érintsétek, nehogy meghaljatok!” A kígyó viszont azt mondta az asszonynak: „Dehogy is haltok meg! Csalt tudja az Isten, hogy amelyik napon arról esztek, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az istenek, akik ismernek jót és rosszat.” Látta hát az asszony, hogy a fa jó eledelt kínál, tetszetős a szemnek, és gyönyörűség volna megragadni. Ezért vett annak gyümölcséből, és evett. Sőt adott a férjének is, aki vele volt, és ettek mindketten. Erre megnyílt a szemük, és észrevették, hogy meztelenek. Ezért fügefalevelet fűztek össze, és kötényt készítettek maguknak.

Aztán meghallották az Úristen hangját, amint a Paradicsomban járt alkonyatkor. Erre Ádám is, meg a felesége is elrejtőzött az Úristen színe elől a kert fái között. Az Úristen azonban előhívta Ádámot és így szólt hozzá: „Ádám, hol vagy?” Ő azt mondta neki: „Hallottam hangodat, amint a kertben jársz, és megijedtem, mert meztelen vagyok, és elrejtőztem.” Erre ő azt kérdezte: „Ki hozta tudomásodra, hogy meztelen vagy? Netalán ettél arról a fáról, amelyről meghagytam néked, hogy egyedül arról ne egyél?” Ádám pedig azt mondta: „Az asszony adott nekem a fáról, akit mellém adtál, azért ettem.” Az Úristen így szólt az asszonyhoz: „Miért tetted ezt?” Az asszony pedig azt felelte: „A kígyó szedett rá, azért ettem.” Az Úristen így szólt a kígyóhoz: „Amiért ezt tetted, átkozott légy minden állat és a föld vadjai között: melleden és hasadon járj, és földet egyél életednek valamennyi napján. Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé, ivadékod és az ő ivadéka közé: Az majd fejedre fog törni, te pedig a sarka után leselkedel.” Az asszonynak meg ezt mondta: „Megsokasítom, és igen megszaporítom gyötrelmeidet és fájdalmadat: kínok között szülsz gyermekeket, és férjed után vonzódsz majd, ő pedig uralkodik majd rajtad.” Ádámnak pedig azt mondta: „Mivel feleséged szavára hallgattál, és ettél a fáról, amelyről megparancsoltam neked, hogy egyedül arról ne egyél, ezért átkozott lesz a föld munkáid során! Kínlódás közepette szerzed meg arról élelmedet életednek valamennyi napján. Tövist és bogáncsot terem majd neked, s a mező növényzetét eszed. Arcod verejtékével edd a kenyeredet, amíg majd visszatérsz a földbe, amelyből vétettél, mert föld vagy, és a földbe térsz vissza.” És elnevezte Ádám a feleségét Életnek, mert ő lett az összes élő anyja.

 

 

 

Szinaxárion

-nagyböjt első szombatján

 

Ezen a napon, nagyböjt első szombatján Tiró Szent Tivadar nagyvértanúnak a kollibák­kal kapcsolatos csodájára emlékezünk.

Amikor Hitehagyó Julianosz császár Nagy Konstantin fiától, Konstanstól átvette a birodalom irányítását, és Krisztustól elpártolva bálványimádásra adta a fejét, igen nagy keresztényüldözés kezdődött, mégpedig egyszerre nyilvános és mégis titkos módon. Az istentelen egyrészt elhárította a durva üldözés vádját, de ugyanakkor csalárd zsarnokként embertelenül leplezett módon szégyenkezve és alattomosan igyekezett megakadályozni a keresztények számának gyarapodását azzal, hogy titokban szennyezi be őket. Ezért miután megfigyelte, hogy népünk nagyböjt első hetében még a szokásosnál is jobban Istennek szenteli magát, és teljesen reá hagyatkozik, ó a város kormányzójának azt adta parancsba, hogy a szokás szerint árusított élelmiszert a köztérről vegyék el, és másfajta élelmet tegyenek ki a piacra; éspedig olyan gabonakenyeret és olyan italokat, amelyeket már előzőleg az ő áldozati állatainak vérével meghintettek. Ezeket kellett tehát belekeverni a tésztába, hogy akik aztán a böjtölés után ezt vásárolják, még a megtisztulásra törekedve is beszennyeződjenek. A kormányzó tüstént teljesítette is a parancsot, és a piacra csupa olyan eledelt és italt tétetett ki, amelyeket az áldozati állatok vérével s egyéb tisztátalanságokkal beszennyeztek. De Isten szeme mindent meglát, s az agyafúrt embereket rajtakapja csalárdságukon, rólunk pedig mint szolgáiról mindig gondoskodik, így hát a hitehagyottnak ellenünk irányzott szennyes terveit meghiúsította. Elküldte ugyanis a város főpüspökéhez, Eudoxioszhoz, a győzelmes vitéz Tivadar nagyvértanút, aki mivel még az újoncok közé tartozott, a Tirón melléknevet kapta. Nem is álmában, hanem még ébrenlétében jelent meg neki a szent, és ezeket mondta: „Kelj föl minél gyorsabban, s gyűjtsd össze Krisztus nyáját, és határozottan rendeld el, hogy senki semmit se vegyen a piacról, mert az istentelen császár ott mindent tisztátalanná tett az áldozati állatok vérével!” Az zavarba jött, és megkérdezte: „De hogyan tehetnék meg azok, akiknek otthon semmijük nincsen, hogy nem vásárolnak a piacon kirakott áruból?” A szent erre azt mondta: „Kollibával csillapítsák éhségüket!” Azt viszont továbbra is kétségek gyötörték, mert nem tudta, hogy mi az. Miután megkérdezte, hogy egyáltalán mi is ez a kolliba, Szent Tivadar így felelt neki: „Főtt gabona” – mert az eukhaitáknál így szokás azt nevezni. S míg a pátriárka azon tanakodott, hogy miféle gondoskodás ez Krisztus népéről. Krisztusnak szent Tivadar vértanúja még csak ennyit mondott: „A Tőle küldött segítség tüstént eljutott hozzátok.” A pátriárka tehát azonnal fölkelt, s elmondta a népnek, hogy mit látott, s aszerint is cselekedett, így Krisztus nyáját sértetlenül megőrizte az ellenség és a Hitehagyó terveitől. Miután pedig az rájött, hogy cselszövése kiderült és egyáltalán nem sikerült, megszégyenülve újra elrendelte, hogy a piacon a szokásos dolgokat árulják. Krisztus népe pedig annak a hétnek a végén szombaton hálát adott a jótevő vértanúnak, úgy, hogy a kollibák miatt örömmel megemlékeztek róla. Azóta is, mi hívek a nagy Tivadarnak a kollibákkal kapcsolatos csodáját ünnepelve fölelevenítjük ennek a csodának az emlékét, nehogy a vértanúnak ez a nagyszerű tette idővel feledésbe merüljön.

Egyébként Tivadar nagyvértanút az istentelen Bringasz végezte ki Maximianus császár uralkodása idején. Először csak megkínozták őt, de ő istennőjük templomát felgyújtotta és annak kincseit a szegényeknek osztotta szét. Némelyek pedig vitába is szálltak vele, hogy megváltoztassák szándékát, de ő tanácsaik ellenére sem hallgatott rájuk. Ezért sok kínzásnak lett alávetve, majd végül egy nagy kemencében tüzet gyújtottak, hogy ott halálra égessék. De ez nem okozott neki szenvedést, így a lángok között átadta lelkét Istennek.

Az ő imádságai által, Istenünk, könyörülj rajtunk és üdvözíts minket!

 

 

 

 

Szinaxárion

-nagyböjt első vasárnapján, az igazhitűség (orthodoxia) vasárnapján

 

Ezen a napon, nagyböjt első vasárnapján a szent és tiszteletreméltó ikonok visszaállításáról emlékezünk meg, amely az örök emlékezetű Mihály konstantinápolyi császárnak és édesanyjának, Theodórának uralkodása alatt, hitvalló Szent Methodiosz pátriárka idején történt meg.

A tiszteletlen módon száműzött ikonokat

örömmel látom ismét illő hódolatban részesítve.

Iszauri Leó császár idején – aki eredetileg szamárhajcsárként és kézművesként működött, s így jutott el Isten engedelmével a birodalom kormánypálcájának megszerzéséig – Szent Germanosz pátriárkát, az egyház akkori irányítóját eléje vezettették, hogy a császártól ezt hallhassa: „Uram, én úgy vélem, hogy a szent ikonok semmiben sem különböznek a bálványoktól. Rendelkezz tehát úgy, hogy ezeket innen középről minél gyorsabban vigyék el! Ha pedig valóban a szentek képmásai, akkor magasabbra legyenek fölemelve, hogy ne szennyezzük be azokat folyton csókjainkkal, mi, akik bűnökben élünk!” A pátriárka igyekezett lebeszélni a császárt erről a rettentő nagy gyűlöletről: „Semmiképp se, császár! Úgy halljuk egyébként, hogy aki valamikor a szent ikonok ellen őrjöngött, annak Konón a mellékneve.” Az pedig így felelt: „Úgy hívtak engem gyermekkoromban.”

Miután nem sikerült tehát egyetértésre rávennie a pátriárkát, száműzte őt, s a vele azonos gondolkodású Anasztaszioszt állította a helyébe, így lett aztán nyíltan meghirdetve a szent ikonok elleni harc. Úgy hírlik, hogy először a zsidók váltották ki benne ezt a gyűlöletet, amikor még szegény szamárhajcsárként közöttük élt, és mágusok módjára megjósolták neki, hogy el fog jutni a császári trónra. Aztán amikor rossz véget ért, a tőle származó még felbőszültebb oroszlán, Konstantin Kopronümosz lett az utódja a kormányzásban és még inkább a szent ikonok elleni harcban. Miért is kellene tovább sorolni, hogy mi mindent művelt ez a gonosztevő? Amikor azonban ő még csúnyább véget ért, a kazár asszonytól származó fia került a birodalom élére. Miután pedig ez is bevégezte szerencsétlen életét, felesége, Irén és Konstantin lett a trónörökös. Ők aztán Szent Tarasziosz pátriárka vezetésével összehívták a VII. Zsinatot, s így Krisztus egyháza újra visszakapta a szent ikonokat. Amikor pedig ezeknek az uralma is véget ért, Nikéforosz Logothetész került a trónra, majd pedig a fia, Sztavrakiosz, ezután pedig Rangabe Mihály, akik mind a szent ikonok tisztelői voltak. Mihályt azonban a vad Örmény Leó követte, aki egy elzárkózott gonosz szerzetes által félrevezetve megindította a második ikonromboló harcot, melynek folytán az Isten egyháza újra csak elveszítette ékességeit. Ezt aztán Amoreumi Mihály követte, őt pedig a fia, Theophilosz, aki az ikonok elleni őrjöngésben még a többieket is maga mögött hagyta. Ez a Theophilosz sok szent atyát sújttatott a szent ikonok miatt különféle fenyítékekkel és büntetésekkel. Az igazságossággal pedig annyira szembeszegült, hogy amikor azt kutatta, hogy van-e még a városban a zavargásban másfajta, állítólag már több nap alatt sem találtak egyet sem. Miután pedig tizenkét esztendei uralkodás végén vérhastól szenvedett, s életét is már-már elvesztette, a szája akkorára nyílt, hogy még a belső részei is láthatóvá váltak. Theodóra császárné pedig ezektől az eseményektől nagyon szenvedett. Amikor elaludt, álmában a szeplőtelen Istenszülőt látta, ölében az örökkévaló gyermekkel, s angyaloktól körülvéve, akik férjét, Theophiloszt verték és büntették. Alighogy elmúlt ez az álma, Theophilosz egy kicsit fölépült, s így kiáltott fel: „Jaj nekem, mert a szent ikonok miatt szenvedem a csapást!” Erre a császárné nyomba rátette az Istenszülő ikonját, és könnyekkel könyörgött hozzá. Theophilosz pedig még ebben az állapotban meglátott valakit, aki a környezetében a nyakában viselt ikonnal állt, s azt elvéve tőle, megcsókolta. Erre az ikonok ellen addig nagyra nyílt szája és aszégyentelenül tátongó torka tüstént az eredeti állapotát nyerte vissza, és az őt gyötrő kényszer és fájdalom is megszűnt, úgyhogy nyugodtan alhatott. Ekkortól már megvallotta azt, hogy a szent ikonok tisztelete helyénvaló. A császárné pedig előhozta kincsesládájából szent ikonjait, és Theophiloszt rávette arra, hogy azokat megcsókolja és tiszta szívből tisztelje. Nem sokkal ezek után Theophilosz meghalt. Theodóra pedig a börtönben és száműzetésben lévőket visszahívatta, és elrendelte, hogy szabadon éljenek. Ugyanakkor megfoszttatta pátriárkái méltóságától János pátriárkát, akit Jannisznak is neveztek, s aki inkább volt a szemfényvesztők és démonok fejedelme, mint pátriárka. Krisztus hitvallója, Methodiosz lépett a helyébe, aki korábban sokat szenvedett, és akit élve még el is temettek.

Miután mindez így lezajlott, az Olümposz hegyén remetéskedő Nagy Joannikiosznak rendkívüli szent látogatója volt. Az önmegtartóztatást gyakorló Nagy Arszakiosz állított be hozzá ezekkel a szavakkal: „Isten küldött engem hozzád, hogy menjünk el együtt a Nikomédiában elzárkózva élő szentéletű Izajás remetéhez, s tőle tudakoljuk meg, hogy mi kedves Isten előtt és mi lenne megfelelő az ő egyházának. Miután pedig eljutottak a szentéletű Izajáshoz, ezt hallhatták tőle: Azt mondja az Úr, hogy véget ért szent képem ellenségeinek korszaka. Menjetek el tehát Theodóra császárnőhöz és Methodiosz pátriárkához, s így szóljatok: „Szüntesd be a szentségtelen dolgokat, és te az angyalokkal együtt mutass be nekem áldozatot, úgy, hogy tiszteled a képmásomat és a keresztemet!” Amikor ők ezt meghallották, rögtön Konstantinápolyba mentek, s az említett dolgokat meghirdették Methodiosz pátriárkának és az Isten által kiválasztottaknak. Ezekkel együtt aztán a császárnőhöz mentek, s őt minden tekintetben engedelmesnek találták, hiszen szülei áhítatos és istenfélő életre nevelték. A császárné nyomban elő is vette nyakából az Istenszülő ikonját, s mindenkinek szeme láttára megcsókolta azt, s így szólt: „Aki ezeket az ikonokat nem tiszteli és nem csókolja így a Modelljére való tekintettel – tehát nem bálványimádásként hanem mint az eredeti minták képmásait –, az átkozott legyen!” Erre mindannyian igen megörültek. Viszonzásként a császárnő csak annyit kért még tőlük, hogy imádkozzanak férjéért, Theophiloszért. Azok pedig az ő hitét látva némi vonakodás után engedtek ennek a kérésnek. Szent Methodiosz pátriárka pedig az Isten Nagy Templomában összegyűjtötte az egész népet ateljes papsággal és főpapsággal együtt. Ott voltak a legkiválóbb férfiak is: Nagy Jóannikiosz és Arszakiosz az Olümposz hegyéről, aztán Naukratiosz és Sztudita Tivadar tanítványai és a nagy monostorból Theophanész és Tivadar, ezek a megbélyegzett hitvallók. Továbbá ott volt még Mihály szünkellosz és még sokan mások. Ők egész éjszakán át tartó imádságot végeztek Istenhez Theophiloszért, s mindnyájan állandóan könnyeket hullattak érte. és kitartóan imádkoztak. Mindezt folyamatosan végezték a nagyböjt első hetében, s maga Theodóra császárnő is részt vett ezeken sok nővel és az egész néppel együtt.

Péntek hajnalban Theodóra császárnő álomképben úgy látta, mintha a kereszt oszloppillérénél állna, s némelyek nagy zajjal mennének az úton, különféle kínzóeszközöket cipelve magukkal – s ezek között rabként vonult Theophilosz császár is, akinek keze hátra volt kötözve. Mihelyt fölismerte őt, maga is követni kezdte azokat, akik hurcolták őt. Amikor elértek a Bronz kapuhoz, egyszerre valami természetfölötti alakot látott, aki Krisztus ikonja előtt ült. Vele szemben állt meg Theophilosz. A császárnő ennek a férfinak a lábához borulva a császárért imádkozott, az pedig alighogy kinyitotta száját, rögtön ezt mondta neki: „Asszony, nagy a te hited! Tudd meg hát, hogy könnyeidért és a te hitedért, meg mindazoknak aszolgáimnak és papjaimnak esedezéseiért, akik imádkoztak érte, megbocsátok Theo­philosznak!” Aztán odaszólt az őt kísérőknek: „Oldozzátok fel őt, és adjátok át a feleségének!” A császárnő pedig igen nagy örömmel fogadta vissza őt, s azon nyomban el is múlt az álom. Ezeket látta álmában Theodóra császárnő.

Methodiosz pátriárka pedig az érte végzett sok imádság és könyörgés után egy új lapot vett elő, s ráírta az összes eretnek császár nevét, a sor végén Theophiloszét is, s letette ezt a szent oltár alá. Péntek reggelre aztán ő is látott egy félelmetes angyalt, aki a nagy templomba belépve ezzel közeledett hozzá: „Püspök, a kérésed meghallgatásra talált, és Theophilosz császár elnyerte a bűnbocsánatot, tehát most már ne zaklasd miatta Istent!” Ö azonban meg akart győződni arról, hogy valóban igaz-e ez a látomás. Ezért székéből fölállva megkereste a lapot, s amikor szétnyitotta, úgy találta, hogy isteni rendelkezés folytán Theophilosz neve csodálatos módon ki lett törölve a többi közül. Amikor ezt a császárnő megtudta, igen megörült. Üzent a pátriárkának, hogy minden embert gyűjtsön össze a tiszteletreméltó kereszttel és a szent ikonokkal a Nagy Templomba, hogy ott állítsák helyre a szent ikonok ékességét, és az új, isteni csoda mindenki előtt ismeretessé legyen. Hamarosan csaknem mindenki összegyűlt a templomba gyertyákkal, és még a császárnő is eljött a fiával. Ott aztán nagy könyörgést végeztek a szent ikonokkal és a tiszteletreméltó drága keresztfákkal s a szent evangéliummal, majd pedig az „Uram irgalmazz!” éneklése közben kivonultak egészen az Ezresnek nevezett helyig. Aztán visszatértek a templomba, ahol elvégezték az isteni szent liturgiái. Az előbb említett szent férfiak visszatették a szent és tiszteletreméltó ikonokat a helyükre, s kihirdették, hogy mindazok, akik a szent képeket vallásosan és igazhitű módon tisztelik, helyesen cselekszenek, az istentelen lázadók pedig, akik nem fogadják el a szent ikonok tiszteletét, kiközösítve átok alá esnek. Ettől kezdve rendelték el ezek a szent hitvallók, hogy ezt az ünnepet évente úgy meg kell ünnepelni, hogy ilyen istentelenség bűnébe még egyszer ne eshessünk vissza.

Az Atyának változhatatlan képmása, szent hitvallóidnak közbenjárására könyörülj rajtunk! Ámen.