Skip directly to content

Olvasmányok a nagyböjt harmadik hetében

Nagyböjt harmadik szerdáján este
 
Teremtés könyvének olvasása (7,6-9):
Noé hatszáz esztendős volt, amikor az özönvíz elárasztotta a földet. Bement tehát Noé és vele fiai, felesége, s fiainak feleségei a bárkába az özönvíz elől. A tiszta és tisztátalan madarak közül, és mindenféle tiszta és tisztátalan állatból, sőt a földön csúszómászókból is kettő-kettő került föl Noéval a bárkába, egy hím és egy nőstény, ahogyan Isten megparancsolta Noénak.

Nagyböjt harmadik péntekjén este
 
Teremtés könyvének olvasása (8,4-21):
 
A hetedik hónapban, a hó tizenhetedik napján a bárka megállt az Ararát hegyén. A víz a tizedik hónapig egyre inkább leapadt, és a hónap első napján feltűntek a hegycsúcsok. Negyven nap elteltével Noé kinyitotta a bárkának az ajtaját, amelyet készített, és kiengedte a hollót. Az pedig miután kirepült, nem is tért már vissza, míg a víz föl nem száradt a föld felszínéről. Aztán a galambot küldte utána, hogy lássa, vajon visszahúzódott-e már a víz a földről. De a galamb nem talált helyet, ahol a lábát megpihentesse, ezért visszatért hozzá a bárkába, minthogy még víz borította a föld egész felszínét. Ő kinyújtott kezével megfogta, és visszavette magához a bárkába. Aztán még hét napig várt, majd újra kiengedte a galambot a bárkából. A galamb pedig estére visszatért hozzá egy olajfalevéllel a csőrében. Noé pedig ebből megértette, hogy eltűnt a víz a földről. Még újabb hét napig várt, aztán újra kiengedte a galambot, és az már nem tért vissza hozzá. Tehát Noé hatszázegyedik életévében, az első hónap első napjára felszáradt a víz a földről. Noé kinyitotta a bárka födelét, amit készített, és látta, hogy a föld felszíne megszikkadt. A második hónapra, a hó huszonhetedik napjára felszáradt a föld. Így szólt ekkor az Úristen Noéhoz: „Szállj ki a bárkából, te és feleséged, fiaid meg fiaid feleségei, akik veled vannak! Hozz ki magaddal minden állatot is, amely nálad van, minden élőlényt, a madaraktól kezdve a háziállatokig, aztán minden csúszómászót, amely csak mozog a földön! Növekedjetek és sokasodjatok a földön!” Kiszállt tehát Noé és felesége, fiai meg fiainak feleségei vele együtt, és kijött a bárkából valamennyi vadállat, a barmok és csúszómászók, amelyek csak mozognak a földön, fajuk szerint. Ekkor Noé oltárt épített az Úrnak. Vett minden tiszta háziállatból és tiszta madárból, s égőáldozatot mutatott be az oltáron. Az Úristen pedig megérezte a jó illatot.
 
Nagyböjt harmadik vasárnapján, Kereszthódoló vasárnap
Szinaxárion:
 
Ezen a napon, nagyböjt harmadik vasárnapján a tiszteletre méltó és elevenítő keresztet ünnepeljük.
 
Az egész világ boruljon le a szent kereszt előtt,
s így tudja meg mindenki, hogy téged kell imádnia, ó Ige!
 
Mivel a negyvennapos böjt folyamán a szenvedélyeknek meghalva valamiképpen mi is keresztre feszíttetünk, és e keserű érzéstől elcsüggedünk és letörünk, ezért kerül ki ma elénk a tiszteletre méltó és életadó kereszt. Egyrészt frissít és bátorít bennünket azzal, ahogyan Urunk, Jézus Krisztus szenvedésére emlékeztet. Másrészt buzdít is: hogyha Isten keresztre feszíttetett érettünk, mennyi mindent kell nekünk érte megtennünk. Sőt hogyha az Úr kínszenvedését és a kereszt dicsőségének emlékét és reménységét is figyelembe vesszük, akkor ez megkönnyíti terheink hordozását. Mert ahogyan Üdvözítőnk keresztre kerülve ezen a gyalázattal teljes kerülőúton a keserűségek folytán megdicsőült, úgy kell nekünk is cselekednünk ahhoz, hogy vele együtt megdicsőüljünk, még ha addig bármi kellemetlenséget kell is elviselnünk. Vagy másképp is megfogalmazhatjuk ezt: Amint azok, akik sziklás vidéken hosszú utat tesznek meg, és elfáradnak az erőfeszítéstől, hogyha útjukba akad egy kellemes árnyékot adó lombos fa, leülnek egy kicsit pihenni, hogy aztán újjáéledve folytassák tovább útjukat; úgy most a böjti időnek ezen a fárasztó útján, éppen a pálya fordulópontján az életadó keresztfát helyezték el nekünk a szent atyák, hogy enyhülést és felfrissülést adjon, hogy könnyed és fürgébb mozgásúvá tegye az elfáradtakat, hogy meg tudjanak felelni ennek a küzdelemnek, ami még rájuk vár. Vagy például a király érkezésekor előtte viszik zászlóját és jogarát, s csak aztán jön ő maga, örvendezve és ujjongva a győzelmének, amivel együtt örülnek az alattvalói is. Ugyanígy Urunk Jézus Krisztus is, aki hamarosan meg fogja mutatni nekünk a halál fölötti győzelmét és dicsőségesen fog elénk állni a föltámadás napján, kormánypálcájaként előre küldte most nekünk a királyi jelvényt, az életadó keresztet, mely a számunkra lehetséges mértékben örömmel és felüdüléssel tölt el bennünket, és fölkészít arra, hogy hamarosan a Királyt fogadjuk, és kitörő örömmel ünnepeljük győzelmét. Ez a szent nagyböjtnek ezen a középső hetén történik, mert a szent negyven nap hasonlít Mara forrásához a bánat és csüggedés keserűsége miatt, ami a böjtölés során keríthet hatalmába minket. S mint ahogy annak a közepébe beledobta Mózes a fát, amely édessé tette a (keserű) vizet, úgy most a bennünket szellemi Vörös-tengeren átvezető és szellemi fáraótól megszabadító Isten is ezzel a drága életadó fával, tudniillik az ő életadó keresztjével megédesíti a negyven napos böjttel járó keserűségünket. Felüdít bennünket, akik úgyszólván a pusztában menetelünk addig is, amíg föl nem emel bennünket a szellemi Jeruzsálemhez az ő föltámadása által. S mivel a keresztet Élet-fának hívják, és valóban az is, és amint ezt a fát az Édenkert közepére ültették, ennek megfelelően helyezték el az isteni ihletésű atyák is a keresztfát a szent negyven nap kellős közepére, hogy emlékeztessen Ádám falánkságának targyára és egyúttal arra is, hogy annak jóvátétele ez által a fa által történt. Mert mi, akik ehhez a fához járultunk, már nem halunk meg többé, hanem életre kelünk.
 
Ennek erejével Krisztus Istenünk, bennünket is óvj meg a gonosznak csalárd terveitől, s méltass minket arra, hogy a böjti pályafutásunkat könnyedén elvégezve isteni kínszenvedésedet és életadó föltámadásodat hódolva tiszteljük; s könyörülj rajtunk, mint egyetlen irgalmas és Emberszerető!