Skip directly to content

Olvasmányok a nagyböjt negyedik hetében

Nagyböjt negyedik szerdáján este
Teremtés könyvének olvasása (9,18-10,1):
Noé fiai, kik a bárkából kijöttek, Szem, Kám és Jáfet voltak; s Kám lett az atyja Kánaánnak. Ezek hárman voltak Noé fiai, s tőlük népesedett be az egész föld. Noé aztán, mint földművelő, elsőként ültetett szőlőt. Miután ivott a borból, megrészegült, úgyhogy meztelenül feküdt a sátrában. Meglátta Kám, Kánaán atyja a saját apja meztelenségét, s hírül adta kint lévő két testvérének. Ám Szem és Jáfet vállukra vették a köntösüket, s hátrafelé menve betakarták atyjuk meztelenségét. Arcukat elfordították, s így nem látták apjuk meztelenségét. Mikor aztán Noé kijózanodott a bor mámorából, s megtudta, mit tett vele kisebbik fia, így szólt: „Átok legyen Kánaánon, és szolgája legyen testvéreinek!” Aztán ezt mondta: .Áldott legyen az Úr, Szem Istene; Kánaán pedig az ő szolgája legyen! Tegye Isten Jáfetet terebélyessé, és lakozzék Szem sátraiban, s Kánaán a szolgájuk legyen!” Noé a vízözön után még háromszázötven esztendeig élt. Noé egész életkora összesen kilencszázötven esztendőt tett ki, és aztán meghalt. Noé fiainak: Szemnek, Kámnak és Jáfetnek pedig a további utódaik voltak: fiaik születtek ugyanis a vízözön után.
 
Nagyböjt IV. péntekjén este
 
Teremtés könyvének olvasása. (12,1-7):
 
Így szólt az Úr Ábrámhoz: „Menj ki földedről, rokonságod köréből és atyád házából arra a földre, amelyet megmutatok neked. Én majd nagy nemzetté teszlek és megáldalak, s naggyá teszem nevedet, és áldott leszel. Megáldom azokat, akik áldanak téged, és megátkozom azokat, kik átkoznak téged. Benned nyer majd áldást a föld minden nemzetsége.” Elindult tehát Ábrám, ahogy az Úr megparancsolta neki, és vele ment Lót is. Ábrám hetvenöt esztendős volt, amikor elindult Háránból. Ábrám magával vitte Sárát, a feleségét, meg Lótot, testvérének fiát, s minden vagyonukat, amijük volt, és mindazokat, akikre Háránban szert tettek, és kivonultak, hogy Kánaán földjére menjenek. Aztán Ábrám végigvonult az országon, egészen Szichem vidékéig, a magaslati tölgyesig. Azon a földön akkoriban kánaániak laktak. Ekkor az Úr megjelent Ábrámnak és így szólt hozzá: „A te ivadékodnak adom majd ezt a földet.” Erre Ábrám oltárt épített ott az Úrnak, aki megjelent neki.
 
Nagyböjt negyedik vasárnapján
Szinaxárion:
Ezen a napon, nagyböjt negyedik vasárnapján szentéletű János atyánknak, a mennyekbe vezető lépcsőről szóló írás szerzőjének emlékét tartjuk.
János, aki testét életében halálra adta, örökké él, 
még ha élettelen halottnak is látszik. 
Ránkhagyta ugyanis írását a fölfelé vezető Lépcsőről,
s megmutatja az azon való feljutás módját.
Éles eszű fiatalemberként tizenhat éves korában Istennek ajánlotta föl magát igen szent áldozatként, s belépett a Sínai hegyi monostorba. Aztán tizenkilenc év múlva innen továbbment a csöndes nyugalom küzdőhelyére: mintegy öt mérföldnyire onnan egy Thóla nevű helyen telepedett le, ahol negyven esztendőt töltött el heves szeretetben, mert állandóan az isteni szeretet tüzétől izzott. Mindenféle eledellel táplálkozott, amit tisztán megengednek a törvények: de mindig csak egy keveset, s nem a jóllakásig. Ezzel szerintem egészen bölcsen vetett gátat a felfuvalkodottság elé. Azt pedig ugyan kinek az elméje tudná egyáltalán számon tartani is, hogy mennyi könnyet hullatott? Az álomra annyi időt szánt, amennyi megóvhatta elméjét attól, hogy a túlfeszített virrasztástól összeroppanjon. Egyébként folytonosan imádkozott, és az Isten iránti mérhetetlen nagy szeretete hajtotta mindvégig előre életpályáján. Az erényeket Istennek tetszően gyakorolva írta meg a „Létra” című művét és több tanító beszédét, majd pedig jósággal telve nyolcvanéves korában méltó módon megpihent az Úrban. Több más írást is hagyott ránk. Emlékét március harmincadikán tartjuk, ma pedig valószínűleg azért emlékezünk meg róla, mert a monostorokban nagyböjt kezdete óta rendszeresen fölolvassák a „Létra” című könyvét.
Az ő közbenjárására irgalmazz nekünk, és üdvözíts minket, Istenünk! Ámen.