Skip directly to content

Olvasmányok a nagyböjt ötödik hetében

Nagyböjt V. csütörtökre virradó éjjel
Szinaxárion:
Ezen a napon, a nagyböjt ötödik hetének csütörtökjén ősi hagyomány szerint a bűnbánati Nagy Kánont végezzük.
Adj módot, Jézusunk, töredelmes bűnbánatra mindazoknak,
akik most a nagy kánont éneklik neked!
Ezt a kánont, amely valóban az összes közül is a legnagyobb, igen nagy hozzáértéssel állította össze és írta meg a szentek között élő András atyánk, Kréta főpüspöke, akit „Jeruzsálemi”-nek is szoktak nevezni. Egyébként Damaszkuszból származott, de elemi iskoláit befejezve tizennégy éves korában az egyetemes ismeretek elsajátítása végett Jeruzsálembe került, ahol aztán szerzetes lett. Szent és Istennek tetsző módon élt, zavartalan nyugalomban, s közben sok hasznos művet hagyott Isten egyházára: szentbeszédeket és kánonokat, főként a szentek dicsőítésére. Több más műve mellett ő állította össze ezt a Nagy Kánont is, végtelen nagy töredelemmel. Az Ószövetség és Újszövetség legtöbb történetét gyűjtötte itt egybe és alkalmazta egyetlen dallamra, Ádámtól kezdve egészen Krisztus mennybemeneteléig és az apostolok igehirdetéséig. Ezzel minden lelket arra indít, hogy lehetőleg a történelem helyes példaképeit kövesse és utánozza, a rosszakat pedig kerülje, s bűnbánat és könnyes bűnvallomás révén Istenhez törekedjen az ő tetszése szerint eljutni. Egyébként a kánon annyira szépen és gyönyörűen folyik, hogy még a legkeményebb lelket is képes meglágyítani és a jó útra indítani, hogyha tényleg töredelmes szívvel és megfelelő figyelemmel végzik el. Egyébként akkor állította össze ezt a költeményét, amikor nagy Szofróniosz jeruzsálemi pátriárka már megírta Egyiptomi Mária élettörténetét; hiszen az is végtelen nagy töredelmességet feltételez és jelentős bíztatást ad az elesetteknek és vétkeseknek, amennyiben hajlandók felhagyni a gonoszságukkal.
Annak pedig, hogy ezt épp ma kell énekelni és fölolvasni, ez lehet a magyarázata: Mivel a nagyböjt már a vége felé közeledik, nehogy az ellustult emberek aztán közönyössé váljanak a lelki küzdelem iránt, és teljesen elveszítsék a józanságukat. Szent András úgy járt el a Nagy Kánon történeteivel, mint egy edző: a nagy emberek erényeit és a gonoszak eltorzulásait felsorolva derekasan felkészíti a küzdőket, és még hősiesebbé teszi őket a küzdelemben. Szent Szofróniosz pedig a csodálatos beszédével maga is tisztaságra int, és Isten felé indít el, nem engedve azt, hogy bárki is visszaessen vagy elcsüggedjen, még akkor sem, ha eddig a bűnök rabja volt. Mert az Egyiptomi Máriáról szóló elbeszélés mindazokat rá tudja hangolni Isten végtelen emberszeretetére és együttérzésére, akik egyszer teljes szívükből elhatározták, hogy nem térnek vissza többé első vétkeikhez.
Ismét mások talán olyan elméletet is fölvethetnek, amely szerint a Nagy Kánont azért olvassuk éppen most, mert a szerzője ennyire termékeny volt, s ilyen nagyszerűen szerkesztette azokat egybe. Hiszen a többi körülbelül harminc tropárt tartalmazó kánonnal szemben ebben kétszázötven tropár van, amelyek külön-külön is végtelen nagy gyönyörűséget jelentenek. Ugyanakkor ez a Nagy Kánon összhangban és illő módon lett összerakva, s azért került a nagyböjt idejére, mert igen nagy töredelmességre késztet.
Ezt a nagyszerű és legnagyobb kánont tehát a szentéletű Máriáról szóló beszéddel együtt Szent András atyánk hozta el elsőként Konstantinápolyba, amikor Jeruzsálemi Tivadar pátriárka által a hatodik egyetemes zsinatra küldetve az ottaniaknak segítségére sietett. Akkor ő nemesen küzdött a monotheléták ellen, majd még a városban maradva Konstantinápoly egyházi rendjébe lett fölvéve: diakónus, majd pedig árvagondozó volt, majd nemsokára Kréta főpapja lett, végül pedig valahol a közelben, Mütiléné Hierisszosz nevű részén költözött át az Úrhoz, miután már bőséges időt töltött főpapi székében.
Szent András imái által irgalmazz nekünk, Istenünk, és könyörülj rajtunk!
 
 
 
Nagyböjt V. péntek este
 
Teremtés könyvének olvasása (22,1-18):
A korábban elmondottak után Isten próbára tette Ábrahámot. Megszólította őt: Ábrahám, Ábrahám!” Ő pedig felelt: „Itt vagyok.” Isten azt mondta: „Vedd szeretett fiadat, Izsákot, akit szeretsz, s menj el vele a fennsíkra, s ajánld fel őt egészen elégő áldozatul az egyik hegyen, amelyet majd megnevezek néked”. Reggel tehát mihelyt fölkelt Ábrahám, fölnyergelte szamarát, maga mellé vette két szolgáját és fiát, Izsákot, s miután előkészítette a fát az égőáldozathoz, útnak eredt. Elindult arra a helyre, amelyet Isten kijelölt neki. Amikor aztán a harmadik napon Ábrahám föltekintett, messziről már meglátta ezt a helyet. Ezért azt mondta szolgáinak: „Várjatok itt a szamárral; én pedig a fiammal elmegyek oda imádkozni, aztán majd visszatérünk hozzátok.” Ábrahám tehát vette az áldozatra való fát, és fiának, Izsáknak a vállára rakta, ő maga pedig a tüzet és a kést vitte a kezében, s így mentek ketten együtt. Közben Izsák megszólította apját, Ábrahámot: .Atyám!” Az pedig megkérdezte: „Mit akarsz, fiam?” Ő erre így szólt: „Itt van a tűz és a fa, de hol van az áldozati bárány?” Ábrahám azt felelte: „Isten majd gondoskodik magának áldozati bárányról, gyermekem.” S ahogy továbbmentek együtt, eljutottak arra a helyre, amelyet Isten jelölt ki neki. Ábrahám ott oltárt épített, és rárakta a fát, majd miután megkötözte Izsákot, föltette fiát az oltárra, és odahelyezte a fára. Ábrahám kinyújtotta a kezét, hogy a kést megmarkolva levágja áldozatul a fiát. De az Úr angyala megszólította őt az égből e szavakkal: .Ábrahám, Ábrahám!” O pedig így felelt: „Itt vagyok!” Erre így szólt hozzá: „Ne sújtson le a kezed a fiadra, és semmit ne tégy vele! Most ugyanis megtudhattam, hogy istenfélő vagy, és az én kedvemért még szeretett fiadat sem kímélnéd.” Ábrahám erre föltekintve egy kost látott, mely szarvánál fogva fönnakadt egy szabekfán. Ábrahám tehát odament, fogta a kost, és azt ajánlotta fel egészen elégő áldozatul a fia, Izsák helyett. Annak a helynek pedig Ábrahám azt a nevet adta: „Az Úr látott!” És így is hívják azt a hegyet mindmáig: „Az a hegy, amelyen az Úr látszott!”
Aztán még egyszer megszólította Ábrahámot az Úr angyala az égből ezekkel a szavakkal: „Magamra esküszöm – mondja az Úr, – hogy mivel megtetted, amit mondtam, és kedvemért még szeretett fiadat sem kímélted, bizony, gazdagon megáldalak, és igen szaporán megsokasítom nemzetségedet. Utódaid olyanok lesznek majd, mint az ég csillagai, s mint a tengerparti homokföveny, és elfoglalják majd az ellenség városait. Leszármazottadban nyer majd áldást a föld minden nemzete, mivel engedelmeskedtél szavamnak.”
 
 
 
Nagyböjt V. szombatja, Akathisztosz szombat
Szinaxárion
Ezen a napon, nagyböjt ötödik szombatján legszentebb Nagyasszo¬nyunknak, az Istenszülő és mindenkorszűz Máriának akathisztosz himnu¬szát ünnepeljük.
Álmot űző szent dalokban hálaadással ünnepli meg a város 
a harcok idején tanúsított éber oltalmat
Amikor Hérakliosz császár elkezdte uralmát, Khoszroesz perzsa király fölismerte azt, hogy a birodalmat milyen nyomorba döntötte Phókasz császár zsarnoksága. Ezért elküldte Szárvarosz nevű satrapáját több ezres hadsereggel, hogy foglalja el számára az egész keletet.  Khoszroesz egyébként már korábban is mintegy százezer keresztényt pusztított el, amikor a zsidók elárulták, és halálra juttatták ezeket. Ez a Szárvarosz fővezér tehát végigfosztogatta egész keletet, s eljutott egészen  Khrüszopoliszig, amit most Szkutarinak hívnak. Erre Hérakliosz császár állami vagyon híján az egyházi kincseket váltatta aprópénzre, hogy bővebb és jobb viszonzást nyerjen. Majd a Fekete tengeren hajóhaddal vonult a perzsa határon belülre, s megsemmisítő csapást mért arra, úgyhogy Khoszroesz az egész hadseregével együtt alulmaradt.  Nemsokára azonban Sziroész, Khoszroesznek pártütő fia szerezte meg apjának hatalmát, s miután atyját, Khoszroeszt megölte, Hérakliosszal fegyverszünetet kötött. A szittya hadvezér, Hagánosz közben megtudta, hogy a császár a tengeren túl a perzsáknál járt. A birodalmi fegyverszünetet megsértve igen nagyszámú hadsereget küldött, s Istent káromló szavakkal nyugat felöl megtámadta Konstantinápolyi. Egyszerre tehát a tenger megtelt hajóhadakkal, a száraz¬földet pedig gyalogos és lovas hadsereg lepte el. Ekkor Szergiosz pátriárka sokat bíztatta arra Konstantinápoly népét, hogy ne essenek kétségbe, hanem minden reményüket Istenbe és az ő Anyjába, a tisztaságos Istenszülőbe vessék. A város kormányzásával megbízott Bónosz patrícius pedig minden szükséges óvintézkedést megtett az ellenséges támadás elhárítására. A pátriárka az Istenszülő szent ikonjával az egész nép kíséretében járta körül a várost, s így rendíthetetlen megerősítési adott. Amikor pedig Szárvarosz keletről. Hagánosz pedig nyugat felől tüzes ostrom alá vette a várost, a pátriárka már Krisztusnak nem kézzel festett ikonjával és a szent kereszt ereklyéivel együtt az Istenszülő tiszteletreméltó öltönyét is előhozatta, s így vonult körbe. A szittya Hagánosz viszont már a szárazföldi védősáncok, felöl olyan mérhetetlen nagy hadsereggel és akkora hadi felszereléssel támadott a városra, hogy egy-egy bizánci ellen tíz szittya harcos is jutott. De legyőzhetetlen Hadvezérünk azzal a néhány leleményes harcossal, akik a Forrásról elnevezett templomában összegyűltek, ezeknek túlnyomó többségét elpusztította.  Ettől kezdve a Birodalom polgárai felbátorodtak, és új erőre kaptak, s az Istenszülő legyőzhetetlen vezérletével hatalmas diadal! Arattak az ellenségeiken.   Akik pedig a főváros békéjét háborgatni akarták, azok kudarcot vallottak, így mondogatta Hagánosz is: Ne engedjétek magatokat lépre csalni Istennel, hanem higgyétek el, hogy holnapra mindenképp elfoglalom a városotokat. A város lakói azonban ennek hallatára csak még inkább kitárták karjaikat Isten felé. Ekkor Hagánosz és Szárvarosz egyezményt kötve egyszerre tört rá a városra tengeren és a szárazföldön, s háborús felszerelésükkel egyszerre akarták elfoglalni a várost. De a bizánciak olyan mértékben visszaverték őket, hogy az életben maradtak még arra sem voltak elegen, hogy elégessék a halottjaikat. Fából készült harci szerkezetük pedig, amelyet az úgynevezett szarvas Öblön keresztül az Istenszülő blahernai temploma télé irányították, egy hirtelen érkezett tengeri vihar következtében darabokra hullott, s az ellenség teljes hajóhadával együtt megsemmisült. S ha még látott valaki a teljesen Szeplőtelen Istenszülőtől ilyen csodát: a tenger mindezt kivetette a Blaherna mellett a partra. A nép pedig igyekezett minél gyorsabban kinyitni a kapukat, s gyorsan maradéktalanul elpusztították mindezeket, úgyhogy még a gyermekek és asszonyok is bátran részt vettek ebben. Azoknak hadvezérei pedig gyászolva és elkese¬redve fordultak vissza. Ekkor Konstantinápoly istenszerető népe az Istenszülő iránti hálából egész éjszaka ezt a dicshimnuszt énekelte leülés nélkül (akathisztosz), mivel ő is virrasztott értük és természetfölötti erővel megvalósította az ellenséggel szemben ezt a nagy diadalt. Akkortól kezdve tehát szokás lett az, hogy erre a rendkívüli csodára emlékezve az egyház épp annak a napnak, amikor az Istenszülő ezt a diadalt aratta, ünnepet szenteljen. Akathisztosznak pedig éppen ezért nevezték el, mert akkor a város egész papsága és népe leülés nélkül végezte ezt az imádságot. Harminchat év múlva aztán Konstantinosz Pogonátosz császár idején a muzulmánok támadták meg végtelen nagy hadsereggel Konstantinápolyi, s hét éven át ostromolták a várost. Küzikében teleltek, és az ottaniak közül is sokakat, elpusztítottak. Aztán amikor útnak indultak és hajóhadukkal együtt megfordullak. a teljesen tisztaságos Istenszülő pártfogása folytán mind a tengerbe vesztek.
Aztán egy harmadik alkalommal Iszauri Leó császár uralma idején több tízezer muzulmán harcos először a perzsák királyságát semmisítette meg, majd Egyiptomot és Líbiát, s hadjáratot indított egyszerre India. Etiópia és Hispánia irányában is. Végül aztán ők is Konstantinápolyi támadták meg ezernyolcszáz hadihajójukkal. Körül is fogták a várost, s csak azt várták, hogy megszánhassák azt. A város szent népe azonban a drága és életadó szent keresztfával és az Istenszülőnek tiszteletreméltó Hodigltria ikonjával körmenetel tartott szerte a falakon belül, s könnyezve kérték, hogy Isten könyörüljön meg rajtuk. Úgy tűnlek az avaroknak, hogy egyszerre kél részre szakadtak: egyesek a bolgárok ellen harcoltak, ahol húszezren elestek, a többiek pedig a város elfoglalásánál voltak. A császárváros falainál a Galáciából érkező csapatokkal harcollak, akik a Szoszlheniosz nevű helyig hajózlak el. Hajóik többségét azonban elsodorta az északi szél, úgyhogy, még akik megmaradtak közülük, azok is nagy nyomorúságra jutottak, s emberi húshoz is hozzányúltak, és ürüléküket éllek. Elmeneküllek az Égéi tengeren, de ott aztán hajóik és ők maguk is a tenger mélyére kerültek, mert hirtelen Jégeső támadt az égből, és olyan vihart keltett a tengeren, hogy a megrázkódtatás a hajókban szétverte a kátrányt, s így végtelen nagy hajóhaduk ott pusztult, úgyhogy csak három maradt meg hírmondónak közülük.
Tehát a teljesen Tisztaságosnak és Istenszülőnek ezeket a termé¬szetfölötti csodáit ünnepeljük ezen a mai ünnepnapon. Akathisztosznak pedig azért nevezzük, mert azon az éjszakán az egész nép állva virrasztott, s így énekelte el ezt a dicshimnuszt az Ige Szülőanyjának. S jóllehet más ikoszok éneklésekor ülni szoktak, de ma az Istenszülő ikoszait mindannnyian állva hallgatjuk végig.
Legyőzhetetlen és megtámadhatatlan Anyád közbenjárására, Krisztus Istenünk, bennünket is ments meg a minket környező csapásoktól, és könyörülj rajtunk, mint egyedül irgalmas!
 
 
 
Nagyböjt V. vasárnapja, Egyiptomi Szt. Mária ünnepe
 
Szinaxárion
Nagyböjt ötödik vasárnapján a hagyomány szerint Egyiptomi Szent Mária anyánk emlékét is ünnepeljük.
A test összeomlott egykor, de fölemelkedett a lélek,
takard be, föld, Mária halott csontjait!
Mária tizenkét éves korában megszökött szüleitől, és Alexandriában tizenhét éven át paráznaságban élt. Aztán puszta érdeklődésből sok zarándokkal együtt elment Jeruzsálembe, hogy ott lehessen a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén. Mindenféle kicsapongásban és helytelen cselekedetben élt, és sok embert magával rántott a romlás mélyére. Amikor azonban ott a keresztfelmagasztalás napján be akart menni a templomba, háromszor, sőt negyedszer is valami láthatatlan erőt érzett, amely megakadályozta őt a belépésben. Töredelmes szívvel megígérte, hogy megváltoztatja életét, és bűnbánattal fogja engesztelni Istent. Erre a templom felé fordulva már könnyedén beléphetett oda. Miután lerótta hódolatát a szent kereszt lőtt, még aznap elhagyta Jeruzsálemet, s a Jordánon átkelve a pusztaság legelhagyottabb részébe ment, ahol 49 éven át élt egészen kemény és emberfölötti önmegtagadásban. Egyes-egyedül Isten imádásának szentelte letét. Élete végén találkozott egy Zoszima nevű remetével, akinek kezdettől végig elmondta élettörténetét, majd megkérte arra, hogy áldoztassa meg a legszentebb titkokkal. A remete pedig a következő év nagycsütörtökén megtette ezt. Az azt követő évben azonban már az ugyanoda visszatérő Zoszima holtan találta meg őt a földön fekve, s mellette ezt a szöveget olvasta: Zoszima, ide temesd el a szerencsétlen Mária holttestét. Ugyanazon a napon haltam meg, amelyen megáldoztam. Imádkozz értem!” Halála 565-ben történhetett.
A szentéletű asszonyra április elsején emlékezik az egyház. A mai napon pedig a szent nagyböjt végének közeledtével azért rendelték el az ünneplését, hogy a hanyag és bűnös embereket bűnbánatra buzdítsák a szentéletű anya példájával.
Az ő közbenjárása által, Istenünk, irgalmazz nekünk és könyörülj rajtunk! Ámen.