Skip directly to content

Olvasmányok virágvasárnap előtti héten

Olvasmány virágvasárnap előtti szerda este
 
Teremtés könyvének olvasása. (43,26-31; 45,1-16)
Józsefnek bevitték testvérei az ajándékokat, amelyeket a kezükben hoztak, és földre borultak előtte. Ő pedig megkérdezte tőlük: „Hogy vagytok?” Majd még hozzátette: „S jól van-e öreg atyátok, akiről beszéltetek nékem? Él-e még?” Ők ezt felelték: „Egészséges a szolgád, a mi atyánk, és él még.” Erre ő azt mondta: „Isten áldja meg azt az embert.” Azok pedig meghajoltak és leborultak előtte. Amikor pedig József felemelte szemét, és meglátta édes testvérét, Benjámint, így szólt: „Ez-e a legifjabb öcsétek, akiről azt mondtatok nékem, hogy elhozzátok ide hozzám?” Aztán így szólt hozzá: „Isten legyen kegyes hozzád, fiam!” József ezzel megrendült, s megindult a szíve az öccse láttán, és ki kellett sírnia magát: bement tehát a belső szobába és ott sírt. Aztán megmosta az arcát és ismét kijött és erőt vett magán. (…) József már nem bírta tovább elviselni a sok körülálló ember jelenlétét, ezért megparancsolta, hogy küldjenek ki mindenkit, így senki idegen sem maradt már Józseffel, amikor felfedte magát testvérei előtt. Aztán hangos sírásra fakadt, amit már meghallottak az egyiptomiak is – a fáraó egész háza – és megmondta testvéreinek: „Én vagyok József! Él-e még az atyám?” De testvérei annyira zavarba jöttek, hogy még felelni sem tudtak. József viszont így szólt testvéreihez: „Gyertek hát közelebb hozzám!” Erre közelebb húzódtak. Ő pedig megmondta: „Én vagyok József, a testvéretek, akit eladtatok Egyiptomba. Ne féljetek, s ne is tűnjön most előttetek kegyetlenségnek az, hogy eladtatok engem ebbe az országba; mert megmentésetekre küldött engem az Isten előttetek Egyiptomba. Két esztendeje ugyanis annak, hogy elkezdődött az éhínség ezen a földön, s még öt olyan esztendő van hátra, amelyben sem szántani, sem aratni nem lehet. Előre küldött tehát engem az Isten, hogy ti életben maradhassatok a földön, s legyen ennivalótok, amivel majd utódaitokat is fölnevelhetitek. Nem ti, hanem Isten küldött engem ide. Ő tett engem szinte a fáraó atyjává s egész házának urává s Egyiptom egész földjének fejedelmévé. Siessetek hát, térjetek vissza atyámhoz, és mondjátok meg neki: Ezt üzeni a fiad, József: „Az Úristen engem Egyiptom egész földjének urává tett meg. Gyere le hozzám, ne késlekedj! Gósen földén fogsz majd lakni, s a közelemben lehetsz, te meg a fiaid s fiaidnak fiai, juhaiddal, barmaiddal, s mindazzal együtt, amid van. Én majd ellátlak ott élelemmel, – mert az éhínség még öt esztendeig fog tartani. Nem fogsz tehát nyomorúságra jutni se te, se fiaid, se semmi abból, ami a tied. Saját szemetekkel láthatjátok, s testvéremnek, Benjáminnak szeme is látja, hogy az én szám szól hozzátok. Számoljatok be majd atyámnak minden dicsőségemről, s mindarról, amit itt láttatok, aztán sietve hozzátok el atyámat ide hozzám!” Erre Benjáminnak, az édes öccsének a nyakába borult, és sírt; és ő is sírt a vállán. Majd megcsókolta József a többi testvérét is, és sírt. Erre a testvérei még elbeszélgettek vele. Ennek híre eljutott a fáraó udvarába is, ilyen módon: „Eljöttek József testvérei!” A fáraó és szolgái pedig örültek ennek.
 
 
 
Olvasmány virágvasárnap előtti péntek este
 
Teremtés könyvének olvasása (49,33-50,26):
Miután Jákob elmondta fiainak végrendeletét, föltette lábát ágyára, és meghalva visszatért övéihez. József pedig ráborult atyja arcára, és megsiratta, majd megcsókolta őt. Aztán megparancsolta a balzsamozással megbízott szolgáinak, hogy balzsamozzák be az apját, így a balzsamozást intézők bebalzsamozták Izraelt. Közben eltelt negyven nap – mert ennyi napot szoktak számolni a temetéshez – és Egyiptom megsiratta őt hetven napon át.
Amikor aztán elmúltak a gyász napjai, így szólt József a fáraó kormányzóihoz: „Ha jóindulatra találtam a szemetekben, juttassátok el a fáraó fülébe ezt az üzenetet, hogy apám halála előtt megesketett engem ezekkel a szavakkal: Abba a sírba temess engem, amelyet Kánaán földjén ásattam magamnak! Most tehát útra kelnék, hogy eltemessem atyámat, aztán majd visszatérek.” Erre a fáraó azt üzente Józsefnek: „Menj, temesd el apádat, ahogyan megesketett téged!” Útra kelt tehát József, hogy eltemesse apját, és vele ment a fáraó összes szolgája, házának vénei és Egyiptom földjének összes vén méltósága, továbbá József egész házanépe és testvérei, meg az atyai ház összes tagja és az egész rokonság. Csak a juhnyájaikat és marhacsordáikat hagyták ott Gósen földjén. Még a szekerei és lovasai is vele mentek, úgyhogy igen nagy menet alakult ki. Mikor aztán eljutottak Átad szérűjéhez, a Jordánon túlra, ott nagy és mély gyásszal mellüket verve megsiratták őt. József hét napig tartó gyászszertartást rendezett apjának. Kánaán lakói látták ezt a gyászt Átad szérűjén, és ezt mondogatták: „Mekkora nagy gyászuk van az egyiptomiaknak!” Ezért nevezték el ezt a helyet a Jordánon túl „az Egyiptomiak Gyászá”-nak. Úgy cselekedtek tehát Jákob fiai, ahogyan ő meghagyta nekik: elvitték Kánaán földjére, s eltemették a Kettős-barlangba, amelyet Ábrahám vett meg a mezővel együtt a hetita Efrontól sírhelynek szolgáló birtokul, Mamiéval szemben. Majd visszatért József Egyiptomba testvéreivel s egész kíséretével együtt, miután eltemette atyját. Minthogy pedig látták József testvérei, hogy atyjuk meghalt, azt mondták: „Hátha József bosszút forral ellenünk, és visszafizeti nekünk mindazt a gonoszságot, amit ellene elkövettünk.” Elmentek tehát hozzá, ezt mondván: Atyád meghagyta nekünk, mielőtt meghalt, hogy így szóljatok Józsefhez: „Bocsásd meg vétküket s a bűnt, meg a gonoszságot, melyet ellened elkövettek!” Mi magunk is kérünk, bocsásd meg atyád Istene szolgáinak ezt a gonoszságot. Ennek hallatára József sírt. Aztán elmentek hozzá testvérei maguk is, és azt mondták: „Tudd meg, hogy szolgáid vagyunk!” Ám József így felelt nekik: „Ne féljetek, mert én az Istené vagyok! Ti ugyan gonoszságot terveztetek ellenem, de Isten jót akart nekem, hogy úgy történjék, amint ma van, s hogy sok népet eltartson. Ne féljetek, én eltartalak titeket és házatok népét!” Így vigasztalta őket, és a szívükhöz szólt. József Egyiptomban lakott testvéreivel és atyja egész házanépével együtt. Száztíz esztendeig élt, és meglátta Efraim fiait is harmadíziglen, és Manassze fiának fiai is József térdén születtek. Ezek megtörténte után azt mondta József testvéreinek: „Halálom után meg fog emlékezni rólatok az Isten, s elvezet benneteket erről a földről arra a földre, amelyet esküvel ígért Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak”. Majd megeskette Izrael fiait, így szólván: „Amikor majd rátok tekint Isten, vigyétek magatokkal csontjaimat erről a helyről!” Aztán meghalt József, száztíz esztendős korában. Bebalzsamozták, és koporsóba helyezték Egyiptomban.
 
 
 
Virágvasárnap előtti szombat - Lázár szombat
 
Szinaxárion:
Ezen a napon, a virágvasárnap előtti szombaton, azt ünnepeljük, hogy Krisztus föltámasztotta negyedik napja sírban fekvő barátját, a szent és igaz Lázárt.
Sírsz, Jézus? – Ez a halandó lény sajátossága.
Életre támasztod barátodat? – Ez az isteni erő megnyilvánulása!
Lázár zsidó származású volt, feltehetőleg farizeus körbe tartozott, és úgy tűnik, hogy Simon farizeus fia lehetett, aki betániai volt. Amikor pedig Urunk Jézus Krisztus emberi nemünk üdvösségért e földön tartózkodott, akkor barátja lett. Krisztus ugyanis gyakran elbeszélgetett Simonnal, úgyhogy még a halálból való feltámadására is előre utalt nála. és a házába gyakran betért, tehát Lázárral is közelebbi baráti kapcsolatba kerülhetett. Sőt nem csak vele. hanem két nővérével. Mártával és Máriával is. Aztán közeledett már az üdvözítő szenvedés ideje, és még a föltámadás titkáról az apostolokat pontosabban is meg kellett győzni. Jézus még a Jordán vidékén tartózkodott ekkor, de már korábban föltámasztotta Jairus leányát és az özvegyasszony fiát. S egyszer csak barátja, Lázár, súlyos beteg lett és meg is halt. Jézus még a távolból megmondta tanítványainak: „Lázár, a mi barátunk elaludt…” Aztán kis idő múlva így mondta: „Lázár meghalt”. Ekkor mivel már jelzést kapott a nővérektől, a Jordántól eltávolodva Betániába jött. Betánia egyébként csak mintegy tizenöt stádiumnyira van. Ott aztán elébe siettek Lázár nővérei, s azt mondták: „Uram. ha itt lettél volna, nem halt volna meg a bátyánk. De most is, ha akarod, föltámaszthatod őt. hiszen képes vagy erre. Jézus pedig megkérdezte a tömeget: „Hová tettétek őt?” S mindenki tüstént a sír felé tartott. Miután a követ elvették. Márta azt mondta: „Uram, már szaga van, mert negyednapos.” Jézus pedig imádkozott, és a halott fölött könnyeket hullatva nagy szóval felkiáltott: „Lázár, jöjj ki!”. A halott azonnal kijött, és feloldozva ment haza. Ez a különös csoda irigységre indította a zsidókat. Krisztus ellen felbőszültek, s erre Jézus újra kitért előlük és elment. A főpapok már azon gondolkodtak, hogy Lázárt is megölik, mivel akik látták, azok közül sokan Krisztushoz csatlakoztak. Lázár pedig erről értesülve Ciprus szigetére menekült. Mivel ott tartózkodott, később az apostolok az ottani Küten város főpapjává tették. S miután helyesen és istenszerető módon élt, föltámasztása után harminc évvel halt meg újra. Ott temették el, és sok csoda történt. Azt mondják egyébként, hogy föltámasztása után semmit nem evett az édes frissítő ételeken kívül. Omoforját pedig állítólag Isten tisztaságos Anyja saját kezével készítette, s úgy ajándékozta neki. Szent és tiszteletreméltó ereklyéit pedig Bölcs Leó császár isteni látomás folytán elvitette onnan, s a szent tiszteletére felépített konstantinápolyi templomában helyezte el ünnepélyesen jobbra a szent oltárasztallal szemközti falnál, ahol mostanáig megvannak szent ereklyéi, valami kifejezhetetlen jó illatot árasztva. S hogy feltámasztásának megünneplésére miért éppen a mai napot rendelték el szent és isteni ihletésű atyáink? Mert ők illetve már a szent apostolok a 40 napos böjt utáni megtisztulás után akartak Urunk Jézus Krisztus szent szenvedéseire emlékezni, épp ezt a csodát tekintették a zsidók Krisztus elleni esztelenség kiváltójának. Ezért helyezték a mai napra ezt a természetfeletti csodát. Ezt csak egyedül János evangélista írta le. A többi evangélista azért hagyta ki ezt, mert még akkor Lázár élt. és mindenki láthatta. Egyébként más dolgot is megírt így ez az evangélium: Krisztus kezdet nélküli születéséről például mások nem tettek említést. Hiszen ennek éppen az volt a kitűzött célja, hogy elhitesse azt, hogy Krisztus az Isten Fia, Isten volt, és hogy feltámadt, és a halottak is fel fognak támadni. Ezt Lázár története alapján könnyebb elhinni. Lázár egyébként semmit sem mondott arról, ami az alvilágban volt. Vagy azért, mert ő nem láthatta egészen, hogy mi van ott, vagy, mert miután látta, azt a parancsot kapta, hogy hallgasson ezekről. Ettől kezdve egyébként minden elhunytat Lázárnak hívnak. A ravatalt, ruhákat szintén „fazorómónak”, Lázár-ruháknak nevezik, arra utalva, ami az első Lázár emlékére történik. Ha ő Krisztus szavára fölkelt és újjáéledt, akkor az is, aki meghalt, a végső harsonaszóra örök életre fog föltámadni.
Barátodnak, Lázárnak imái által, Krisztus Istenünk, könyörülj rajtunk! Ámen.
 
 
 
Virágvasárnap
 
Szinaxárion:
 
Virágvasárnapon Urunk Jézus Krisztusnak Jeruzsálembe való fényes és dicsőséges bevonulását ünnepeljük.
Ki szavával alkotta a földet, földi szamáron ül,
s keresi az embereket, hogy feloldozza őket az esztelenségtől.
Lázárnak halottaiból való föltámasztása után azok közül, akik őt látták, sokan hittek Krisztusban. Így megerősödött a zsidók zsinagógájának ítélete is, hogy Krisztust is és Lázárt is halálra kell juttatni. Jézus ekkor elvonul előlük, s így teret ad a gonoszságnak. A zsidók pedig arra törekedtek, hogy húsvét ünnepére öljék meg őt. Miután pedig már többször is alkalom nyílt volna a menekülésre, Jézus hat nappal húsvét előtt Betániába jött, ahol Lázár meghalt. Ott az étkezésen vele együtt evett Lázár is. Testvére, Mária pedig drága kenetet öntött Krisztus lábára. Másnap aztán elküldte tanítványait, hogy hozzák el neki a szamarat és a vemhét, így aztán akinek királyi trónja az ég, az szamárháton vonult be Jeruzsálembe. A zsidó gyerekek leterítették elé ruháikat, és pálmaágakat szórtak eléje. Mások pedig ezeket kezükben lengetve kiáltoztak: „Hozsanna, Dávid fia! Áldott, aki az Úr nevében jő, Izrael királya!” Ez azért történt így, mert nyelvüket a legszentebb Lélek indította Krisztus dicséretére és magasztalására. Az ágak lengetésével az ő halál fölötti győzelmét nyilvánították ki. (A zsidók a zsenge ágakat hívták barkáknak.) Akkoriban ugyanis még szokásban volt az, hogy a harcokból vagy háborúkból győztesen hazatérőket ilyen ágakat lengetve diadalmenetben hordozták körül. A szamár a jövendölés értelmében bennünket jelképezett, akik a pogány nemzetekből származtunk. Mert amikor Krisztus felült rá, akkor győztesnek és a föld diadalmas királyának nevezték. Erről az ünnepről mondta hajdan Zakariás próféta: „Örvendj nagyon, Sion leánya, mert bevonul hozzád királyod szelíden, és szamárháton ül, fiatal szamárvemhén.” Dávid maga is így szólt a gyermekekről: „Kisdedek és csecsemők szájával hirdetem dicséretedet.” Miután pedig Krisztus bevonult a városba, az evangélium szerint mozgásba jött egész Jeruzsálem, és a főpapok felizgatták a tömeget, mert már meg akarták őt öletni. Ő azonban még rejtekben maradt, és amikor megjelent, példabeszédekben szólt hozzájuk.
Krisztus Istenünk, a te kimondhatatlan jóindulatoddal tégy bennünket értelmetlen szenvedélyeink legyőzőivé, és méltass minket arra, hogy megláthassuk a halál fölött aratott ragyogó győzelmedet, aztán pedig fényes és életadó feltámadásodat, és könyörülj rajtunk!