Skip directly to content

Szinaxárion nagyszerdán

A szent nagyszerdán az isteni ihletésű atyák rendelkezése szerint arra a parázna nőre emlékezünk, aki az Urat illatszerrel megkente, mert ez nem sokkal az üdvözítő kínszenvedés előtt történt.

Kenetet öntött az asszony Krisztus testére, 

s ezzel már elővételezte Nikodémus kenetét.

 
Miután az Úr bevonult Jeruzsálembe, és a leprás Simon házában tartózkodott, egy parázna nő járult elébe, és ő öntötte a fejére az itt említett drága kenetet. Ennek a jótettnek az emléke éppen azért is került mára. hogy az Üdvözítő szava szerint világszerte mindenütt és mindenkinek hirdessék az ő igen buzgó cselekedetét.
Vajon miféle benső indíttatásra jött oda hozzá ez az asszony? Mert észrevette Krisztus együttérzését és a mindenki felé tanúsított nyitottságát. Főként most, amikor azt látta, hogy ő a leprás házába tért be, akit a törvény tisztátalannak tartott és tiltotta a vele való közösséget. Arra számíthatott tehát ez a nő. hogy az ő lelkének súlyos baját is ugyanúgy elviseli majd Jézus, mint ennek a leprásnak a betegségét, így hát amikor ő asztalhoz telepedett, ez fejére öntötte a mintegy háromszáz dénár vagyis három ezüst értékű kenetet (ami hatvan asszariosz vagyis tíz pénzérmének felel meg). Ezért rátámadtak a tanítványok, különösen is Júdás. De Krisztus megvédte őt. nehogy meggátolják az ő jó szándékát. Aztán saját temetésére tett utalást, s egyúttal Júdásnak szemére hányta árulását. Az asszonyt pedig abban a megtiszteltetésben részesítette, hogy a jócselekedetét világszerte mindenütt hirdetni fogják.
Megjegyzendő még, hogy bár egyesek úgy tartják, hogy valamennyi evangélistánál ugyanarról az egy bűnös nőről van szó. ez nern igaz. Aranyszájú Szent János szerint az első három evangélistánál ugyan még egy és ugyanaz az asszony szerepel, akit parázna nőnek neveztek, János evangéliumában viszont már nem ugyanerről van szó, hanem egytisztességes életű, csodálatra méltó asszonyról. Lázár nővéréről. Máriáról, akit Jézus szeretett, s nem úgy, mint valamiféle hajdani kéjnőt.
Tehát ez utóbb említett Mária hat nappal húsvét előtt a saját betániai házában kente meg illatszerrel a vacsorához letelepedett Jézust, s miután az ő csodálatos lábaira öntötte azt, a hajával törölgette. Igen nagy értékű olajat használt ehhez, mert azt Istennek ajánlotta föl drága illatáldozatul. Nyilvánvaló ugyanis, hogy az áldozatbemutatások során olajat is ajánlottak fel Istennek, s magukat a papokat is olajjal kenték fel. Jákob pedig hajdan szintén olajjal szentelt egy oszlopot Istennek. Úgy ajánlotta föl tehát Mária is ezt a Mesternek, mint Istennek, s egyúttal háláját is lerótta a föltámasztott bátyjának új életéért. Ezért neki itt nem ígért további jutalmat Jézus; s ezúttal csak Júdás morgott, mert olyan pénzsóvár volt. A másik, a parázna nő viszont most, húsvét előtt két nappal jött, amikor Jézus szintén Betániában tartózkodott, csak épp a leprás Simon házában, ahol szintén éppen asztalhoz telepedett. Szent Máté és Márk elbeszélése szerint ez a bűnös nő ott a fejére öntötte ezt a drága illatszert, s ezen akkor még a tanítványok is méltatlankodtak, mert bizonyára már előre világosan átlátták a szándékát, és hogy Krisztusnál mekkora irgalmasságot igyekszik elnyerni. S ennek a nőnek ő jutalmat adott: mégpedig azt, hogy ezt a jótettét világszerte dicsőítik majd. Egyesek egyébként azt gondolják, hogy csak egy ilyen asszonyról van szó, de Aranyszájú János azt állítja, hogy két ilyen asszony is volt. Sőt olyanok is vannak, akik három ilyen nőről is említést tesznek: mégpedig az említett kettőről, akik közvetlenül az Úr szenvedése előtt tették meg ezt, s még ezek előtt egy harmadikról – vagyis tulajdonképpen egy ezeket megelőzőről –, aki még korábban, az evangélium hirdetése során vitte végbe ugyanezt, s aki maga is bűnös kéjnő volt. Szerintük ö nem a leprás Simonnak, hanem a farizeus Simonnak a házában öntötte kenetét Jézus lábára, aki ott akkor egyedül volt – úgyhogy ott akkor csak a farizeus botránkozott meg. Ezt az asszonyt is megjutalmazta az Úr. de kizárólag azzal, hogy bűnbocsánatban részesítette. Erről csak szent Lukács számolt be evangéliumának közepe táján, s így mondja ezt el, ahogyan itt leírtuk. Ennek a bűnös nőnek a története után ö így folytatja a beszámolót: „Ezután pedig történt, hogy Jézus bejárta a városokat és a falvakat, és hirdette Isten országának evangéliumát.” Ebből már nyilvánvaló, hogy ez nem a kínszenvedés hetében történt. Tehát az időpontnak, a Jézust fogadó vendéglátóknak és helynek, továbbá a szereplőknek és a házaknak és végül a megkenés módjának a különbségei alapján lehetne úgy is következtetni, hogy három ilyen asszony lehetett: ezek közül kettő parázna nő volt, a harmadik pedig Lázárnak a nővére, aki éppen rendkívül tiszteletreméltó életével tűnt ki. S akkor az egyik ilyen ház lehetett a farizeus háza, a másik a leprás Simon háza Betániában, a harmadik pedig Mária és Márta – vagyis Lázár nővéreinek háza szintén Betániában. Eszerint akkor két ilyen vacsorán volt Jézus, és mindkettő Betániában volt. Az első hat nappal húsvét előtt Lázár házában, amikor velük evett Lázár is, ahogyan a Mennydörgés fia elbeszéli ezt a következő szavakkal: „Hat nappal húsvét előtt Jézus Betániába ment, ahol a halott Lázár volt, akit Jézus aztán föltámasztott halottaiból. Vacsorát rendeztek a tiszteletére, és Márta fölszolgált. Lázár meg együtt telepedett le vele az asztalhoz. Mária pedig vett egy font valódi nárduszból készüli drága olajai, s megkente vele Jézus lábát, aztán meg hajával megtörölte.” (Jn 12,1-3).
A másik ilyen vacsora pedig húsvét előtt két nappal volt, amikor Krisztus újra Betániában járt, de ezúttal leprás Simon házában. Ott a parázna nő értékes kenettel járult hozzá, amint Máté mondja ezt el Jézusnak a tanítványokhoz intézett szavaival kezdve: „Tudjátok, hogy két nap múlva húsvét lesz…” Aztán egy kicsit később folytatja: „Amikor Jézus Betániában a leprás Simon házában tartózkodott, odajött hozzá egy asszony. Alabástrom edényben drága illatos olajat hozott, s az asztalhoz telepedett Jézus léjére öntötte.” (26,6-13) Márk szövege is megegyezik ezzel, hiszen ő így számol be erről: „Két nappal a húsvét, a kovásztalan kenyér ünnepe előtt… Jézus Betániában a leprás Simon házában tartózkodott, és asztalnál ült, amikor odalépett hozzá egy asszony…” (14.3). Akik pedig úgy értelmezik, hogy mind a négy evangélium szerint egy és ugyanaz a nő járult oda, hogy megkenje illatszerrel az Urat, egynek tartják Simon farizeust és a leprás Simont, sőt ezt némelyek még Lázár és nővérei, Mária és Márta apjával is azonosítják. Mindenesetre, akik ezzel együtt úgy vélik, hogy egy és ugyanaz volt a vacsora és a vendéglátó Betániában lévő háza azonos volt azzal is, amelyikben külön elő volt készítve egy szoba az emeleten a titokzatos, utolsó vacsorára, nem helyesen gondolkodnak. Mert ezt a két vacsorát Jézus Jeruzsálemen kívül, Betániában fogyasztotta el, hat illetve két nappal a törvény szerinti húsvét előtt, amikor a két asszony különféle módon kenetet is hozott Krisztusnak, a titkos vacsora és az emeleti terem viszont Jeruzsálem városában volt előkészítve, egy nappal a törvény szerinti húsvét és Krisztus kínszenvedése előtt; mégpedig egyesek szerint egy ismeretlen ember házában, mások véleménye szerint pedig Jézus kebelbarátjának és kedves tanítványának, Jánosnak a házában, a szent Sionon, ahol később együtt el is rejtőztek a tanítványok a zsidóktól való félelmükben, s aztán itt ért hozzá Tamás a feltámadt Úrhoz. Itt történt a Szentlélek eljövetele is pünkösdkor, és még sok más kimondhatatlan és titokzatos dolog.
Ezért tehát számomra az tűnik elfogadhatónak, hogy Aranyszájú Szent Jánosnak a véleménye lehet a pontosabb, aki szerint ilyen két asszony volt: az egyik a három evangélistánál szereplő bűnös és parázna asszony, aki Krisztus fejére drága kenetet öntött. A másik pedig a Jánosnál szereplő Mária, Lázár nővére, aki Krisztus isteni lábaira hozta és öntötte rá ezt. S volt egy vacsora Betániában. amelytől különbözik a titkos, utolsó vacsora. Ez egyébként is nyilvánvaló, hiszen csak a parázna nőről szóló elbeszélés végeztével küldi el tanítványait az Üdvözítő a városba, hogy készítsék elő a pászka vacsorát. Azt mondja nekik: „Menjetek a városba egy bizonyos emberhez, és mondjátok neki: A Mester üzeni, hogy nálad tartom tanítványaimmal a húsvéti vacsorát.” A másik evangélistánál pedig: „Ott találkoztok egy vizeskorsót vivő emberrel, és ő mutatni fog nektek az emeleten egy tágas, étkezésre berendezett termet. Ott készítsétek el! Azok pedig elmentek, és a városba érve mindent úgy találtak, ahogyan ő megmondta nekik. El is készítették a húsvéti vacsorát” – tudniillik a törvény szerinti pászka időpontja már nagyon közelgett. S Jézus odaérkezve ezt ünnepelte meg a tanítványaival, ahogyan Aranyszájú Szent János mondja. Aztán pedig a titkos vacsora során, mégpedig a szent lábmosás végeztével. Jézus ugyanahhoz az asztalhoz telepedve adta át a mi pászkánkat. ahogy ezt Aranyszájú Szent János elmondja. Ez tehát így volt.
Az isteni ihletésű János valamint Márk evangélista még a kenet fajtájáról is beszámolt: hogy tudniillik valódi és drága nárduszkenetről volt szó. „Valódinak” pedig azt szokták nevezni, ami igazi, nem hamisított, tehát aminek a tisztasága megbízható. Csak az elsőrendű és különleges drága kenetnek lehetett ilyen elnevezése. Szent Márk hozzáteszi, hogy az edényt az asszony nagy sietségében összetörte. Ez szűknyakú, szerinte alabástrom edény volt, amely Szent Epiphaniosz szerint üvegből, és emberi kéz közreműködés nélkül készült, ezért nevezték így: bikion. Ezt a kenetet sokféle illatszerből állították össze, főként szmirna-virágból, jóillatú fahéjból, vagyis illatos nádból és olajból.

Krisztus Istenünk, aki a szellemi miróval lett fölkenve Messiássá, az ő sok szenvedése által irgalmazzon nekünk és könyörüljön rajtunk, mint egyetlen szent és emberszerető! Ámen.