Skip directly to content

A szórvány története

A magyar „szórvány” szó arra utal, hogy egy csoport nem egységes tömbben, hanem szétszórva él egy adott területen. Hazánkban a trianoni határrendezés után a görögkatolikusok gyakorlatilag az ország északkeleti részén, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében éltek nagyobb létszámban, de már a 19. század végén elkezdődött elvándorlásuk, elsősorban a fővárosba, Budapestre. Az 1950-es évek iparosítási hulláma és az 1960-as évek mezőgazdasági kollektivizálása következtében egyre többen költöztek a nagyobb iparvárosokba és azok környékére. Budapest után megszerveződött a szegedi és pécsi egyházközség is. Dudás Miklós hajdúdorogi püspök ezért 1969-ben létrehozta az ún. "szórványhelynökséget", hogy nagyobb figyelmet szentelhessen az elvándoroltak lelkipásztori ellátásának. VI. Pál pápa ezért előbb ideiglenes jelleggel kiterjesztette a hajdúdorogi püspök joghatóságát az egész országra (a Borsod-Abaúj-Zemplén megyék egy részét magába foglaló Miskolci Apostoli Exarchátus kivételével), majd 1980-tól véglegesen a görög püspök alá tartoztak a távolabbra költözött görögkatolikusok.

A következő évtizedekben egyre több helyen alakult egyházközség, jött létre istentisztelet tartására alkalmas épület vagy templom. Jelenleg 4 esperesi kerületben (budai, pesti, szegedi és pécsi) 22 egyházközség (Budapest-Rózsák tere, Budapest-Fő u., Budapest-Újpest, Budapest-Rákoskeresztúr, Budapest-Pesterzsébet, Budapest-Kispest, Csepel-Halásztelek, Győr, Esztergom, Pomáz, Budaörs, Érd, Szigetszentmiklós, Veszprém, Dunaújváros, Pécs, Vác, Gödöllő, Kecskemét, Szolnok, Szeged, Makó) működik a szórványterületen 25 pappal. Két egyetemi diákotthon várja az ifjakat: Budapesten (Szinaxis Diákotthon) és Szegeden (Romzsa Tódor Diákotthon). Egyetemi lelkészek tevékenykednek a fővárosban, Veszprémben, Pécsett és Szegeden. Az országban szerteszét élő görögkatolikusok száma a 2001-es népszámlálás szerint kb. 60.000 fő, ami a jelenlegi Hajdúdorogi Egyházmegyének több mint egynegyede.